“Ha ősrégi döntéseidre gondolok, megvigasztalódom, Uram!” (Zsolt.119,52)

Valószínű, hogy a zsoltáros ismerte Ézsaiás bejegyzését is: “Emlékezzetek vissza az ősrégi dolgokra: én vagyok az Isten, nincsen más, Isten én vagyok… “ (Ésa.46,9) Erő származik abból, ha az ember a kezdetekre gondol. Teremtés folytán adottságunkká lett az emlékezés. Tanulunk saját életünkből, de tanulunk elődeink életéből. Megkockáztatom, hogy az ismeretet génjeinkben hordozzuk. Van közösségi tudat, és létezik ősrégi emlékezet. Bennünk van emberekben az Éden emléke. Hiszen nem vágyódnánk jobbra, szebbre annál ami van. Nem számít, hogy mennyi gazdagságunk van, nyugtalanok vagyunk, hogyha a teljesség érzése nem tölt el bennünket. Gondolkodjunk Isten szeretetéről. Emlékezzünk tehát. Mondhatnám, hogy meditáljunk: Isten, a mi Teremtőnk van életünk alapjánál. Nála van minden magyarázat. Neki adjunk hálát mindenért. Tőle nyersz erőt, és vigasztalást nála találsz. Keressed ma is, és megtalálod. Ámen.