"Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk." (1Jn. 3,1a)

Nagyon valószínű, hogy az első időkben világosabban látható jegyei voltak annak, ha valaki Krisztus-követő lett, mint manapság. Szinte irigyeljük János apostol megállapítását: Isten gyermekeinek neveznek minket... Most gyorsan jön a kérdés, bocsánat: ma Isten gyermekeinek neveznek minket? Jó, persze én református vagyok, ő meg római katolikus, ő meg evangélikus... de neveznek-e így bennünket, hogy "Isten gyermekei"? János nagy meggyőződéssel folytatja, hogy ez nem véletlen, hiszen ez az igazság. Milyen nagyszerű lehetett...

A Károli Biblia perikópa fölötti beírás most eligazít bennünket. Ezt írja a fejezet fölött: ismertető jelei azoknak, akik az Isten gyermekei: a bűnt nem teszik, felebarátaikat szeretik, és Istenhez bizalommal viseltetnek.

Az is kiolvasható, hogy életünk, cselekedeteink, szolgálatunknak földi elismertsége, tekintélye Isten irántunk való szeretetéről beszél. Fontos a sokféle képzés, de az "evangélium sikere" nem az ügyességünkben keresendő. Hiszen azt is Isten szeretete adta nekünk.

Adventben hangsúlyos a János evangéliumának tanítása (Jn 1,12). Akik befogadták a világ világosságát, azok Isten fiai, Isten gyermekei. Az Istentől született gyermekek. Csak ők látják meg az Ő dicsőségét. Nagy dolog, ha ma újabb adventi kérdések fogalmazódnak meg a lelkünkben. Ámen.