"Amikor pedig Jézus már nem volt messze a háztól, a százados eléje küldte barátait és ezt üzente neki: Uram ne fáradj, mert nem vagyok méltó arra, hogy a hajlékomba jöjj. De magamat sem tartottam méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj és meggyógyul a szolgám." (Lk. 7,6b-7)

Egy-egy betegség alkalmas arra, hogy megméresse velünk szívünkben tárolt hitünk mértékét. Valójában, minden testi-lelki próbatétel tulajdonképpen a hit próbája s nekünk pedig számtalanszor az a tapasztalatunk, hogy arcunk pirulása és a szégyen Istenünk előtt megszokott jutalmunkká válik. Nem úgy viszont a bibliai római százados, aki beosztása és pozíciója ellenére ember maradt, hiszen aggódott és együtt érzett alárendelt szolgájával és mégis rendkívüli mértékű hitről és alázatról tett tanúbizonyságot Krisztus előtt. Óhatatlanul Pál szavai csengnek vissza e gondolat kapcsán: "Elég néked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtelenség által végeztetik el!" Sokszor talán bennünk is éppen ilyen széppé válik és duzzad a Krisztusba vetett bizalom:...hanem csak szólj és én pedig meggyógyulok... Hát így legyen. Ámen.