"Félelmet keltve, de igazságosan válaszolsz nekünk, szabadító Istenünk!" (Zsolt. 65,6a)

Nagyapám mesélte azt, hogyha régen valami természeti csapás érte az emberek világát, akkor az után még inkább megnövekedett az emberek Istenfélelme. Ugyanis az emberek ilyenkor arra gondoltak, hogy biztos valami kegyetlen emberi bűntettet vagy esetleg az összegyűlt emberi rosszaságokat volt kénytelen Isten a csapással megtorolni. Gyermekkorom erre vonatkozó emléke az, hogy egy éjszaka hatalmas vihar tombolt esővel, dörgéssel, villámlással. Azon az éjszakán a múlt rendszer kegyeltjének, azaz a helyi mezőgazdasági termelőszövetkezet munkafelügyelőjének kertjében lecsapott a villám és porrá égette a melléképületeket - csupán a lakóház és a benne élők menekültek meg. Az emberek másnap szörnyülködve nézték az üszkös romokat csóválva fejüket, de közben megjegyezték: ...az Isten igazságos, aki nem fél Tőle, annak pedig megmutatja hogy ki Ő! 

Gyermekként ráéreztem arra, hogy Isten félelmet keltve igazságosan válaszol, mert Ő az emberek szabadító Istene. Azóta sem csalódtam ebben az érzésben. Ámen.