"Imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait!" (Jel. 14,7)

     Imádlak! - mondja az elragadtatott szerelmes kedvesének, és ez esetben nem is vesszük túlzásnak a kijelentést, már amennyiben volt szerencsénk megélni azt az állapotot, amikor valóban szinte minden gondolatunkat kitölti, és bármire képes rávenni a szerelem. 

     Rendben. Akkor az milyen lelkiállapot, amiben Istent imádjuk? Mennyire kell kitöltse gondolatainkat? Mi mindenre tud rávenni bennünket? Naponta úgy egy percre összefonjuk az ujjainkat, és elmondunk egy szöveget? Nos, aligha van az a szerelmünk tárgya, aki ennyivel megelégednék. Vagy abszurd gondolat Istent szerelmesünkhöz hasonlítani? Azt hiszem, feltétlenül bele kell szeretnünk és imádnunk kell Őt! Ámen.