"...az én szolgám vagy te, én alkottalak téged, én szolgám vagy, Izráel! nem feledlek el." (Ézs. 44,21b)

Régi filmekben sokszor előbukkan az utazó bőrönd képe, ami tele van ragasztva cetlikkel. Minden utazás során felcímkézték, a címkékre pedig ráírták, hogy kihez, hova tartozik. Ahogy telnek az évek, a mi életünk is hasonlóan tele van aggatva ilyen címkékkel. Mondjuk úgy, hogy egyre többen tartanak ránk igényt, különböző okok miatt. Enyém vagy mondja a társ, a gyermek, a szülő, a barát a főnök vagy épp az ellenség. Ma reggel Istenünk leszaggatja a címkéinket, hogy látsszon az első, az eredeti cetli, amelyre Istenünk írta: az én szolgám vagy te! Családunkkal, barátainkkal, szolgatársainkkal, de amúgy embertársainkkal egymás mellé rendelt minket, egymás javára adott minket, de a tulajdonjogot fenntartotta magának. Az emberek, ha úgy alakul letépik saját cetlijüket rólunk, elhagynak, elfelejtkeznek rólunk. Isten nem felejt el minket. Köszönjük meg, hogy Hozzá tartozhatunk, hogy sajátjának tart és mond minket. Ámen.