"Egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok."  (Lk. 21,28)

Adventi ember az, aki a mélységben és sötétségben rádöbben az emberi tehetetlenségre, és végső megoldást keres. Elege van már a kísérletezésből, elege van már abból, hogy az emberi ravaszság és okosság segítségével próbálja a határokat. Elege van abból, hogy ezerszer kikerülte a Teremtőt, és büszkesége nem engedte, hogy végre engedelmes legyen. Elege van, mert meggörbült, élete derékba tört, és csak onnan felülről jöhet a szabadítás.

Valahogyan csak azt a felfele irányultságot nem kellene elveszíteni. Annyi minden kényszerít arra, hogy lefele nézzünk, lefele csússzunk. Advent az az idő, amikor először ugyan félve, de felpillanthatunk. Orcánk pirulásával, de szembenézhetünk az egyedül szabadító Istennel. Őt keressük ma a testvérek közösségében a közös imádsággal. Ő küldi a Szabadítót! Óh, jöjj Immánuel! Ámen.