"Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!" (Ézs. 6,3)

A katolikus testvérek a 4. századtól felfedezték e bibliai rész fontosságát. Damasus pápa a liturgia részévé tette. Azóta megszámlálhatatlan egyházi ének alapgondolatát képezi. A "Sanctus" a mise szerves része. Szent vagy, szent vagy, szent vagy mindenség Ura, Istene. Dicsőséged betölti a mennyet és a földet...Ismerős, nem? Ilyenkor történik az, hogy "térdre esik" az ember, mert ez a kijelentés kemény eledelnek számít. Kérdés, hogy mennyire tudatos a mozdulat? Hogy jöhet a "teremtmény", az ember ahhoz, hogy lássa Isten dicsőségét? Mi, reformátusok mit teszünk Isten szentsége előtt? Ézsaiás éppen ezt az emberi méltatlanságot, tisztátalanságot érzi, miközben megdöbbentő jelenést lát. Ilyet ember nem láthatna élve. "Egyeseknek" megadatik az ilyen kijelentés.

Szentháromság vasárnapja következik. A "szeráfok, kérubok" Isten közvetlen szolgái erről a szentségről énekelnek. Háromszor szent. A héber nyelv ismétléssel hangsúlyozza, amikor a teljességre tapint. Nekik lehet belátásuk a Szentháromság titkaiba. A szentség Isten rejtett dicsősége, Isten dicsősége pedig a kijelentett szentség. A bűnös ember nem állhat meg e szentség előtt. A református ember viszont tud arról, hogy Krisztus hozta közel a "szent Istent", és arról, hogy helyettünk áldozatot vállalt a kereszten. A Szentlélek segít nekünk ezt megérteni, és hitet nyerni: nincsen immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Lélek szerint járnak! (Róm.8.) Ámen.