"Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!" (Ézs. 6,3)

     Vannak mondatok, gondolatok, melyeket nem lehet érzelemmentesen elmondani. Ha úgy mondanánk, csak szavak volnának összefüggéstelenül egymás után sorakoztatva. Vannak mondatok, melyeknek dallama és fensége van, és ha csak olvassa is az ember, már templomban, Isten közelében érzi magát. Ilyen ez a mondat: Isten fensége és dicsősége árad rajta át a lelkembe, és pillanatnyi lelkiállapotom szerint vagy halkan suttogom, mintegy Isten dicsősége előtt félelemmel leborulva, vagy örömmel, kitárt karokkal kiáltom az ég és a világ felé. Akár arra is jó, hogy ellenőrizzem, adott pillanatban éppen ki vagyok: közömbös, fájdalmas, boldog, tettre kész, vagy más gyermeke Istennek? Ha az eredmény nem a legjobb, akkor pedig tennem kell azért, hogy ez a himnusz az én hangomon is a lehető legszebben zengjen! Ámen.