"Bárcsak az Úr egész népe próféta volna, és rájuk is kiárasztaná lelkét az Úr!" (4Móz. 11,29b)

     Kiválasztottnak, Istennel közvetlen kapcsolatban állónak, prófétának lenni olyan áldás, ami a földi lét határait feszegeti, így rengeteg próbával és fájdalommal jár. Mózes nem visszatérő imádságként fogalmazza meg ezt a sóhajt, hanem egy pusztulással, Isten haragjának kiáradásával fenyegető helyzetben. Amikor ő látja, amit mindenkinek látnia kellene legalább egy pillanatra. Milyen keserves az, amikor valaki látja előre felebarátja vesztét, és hiába próbál, semmit sem tehet ellene. Az utolsó pillanatban már valóban csak a prófétai látás segít, addig azonban ott van a hit. A bizalom Istenben, a ragaszkodás ahhoz, amit ő rendelt. Hogy ne falnak, vagy szakadék felé száguldjunk ezerrel, hanem a magunk csetlő-botló módján az ő útjain járjunk. Ámen.