"Hangos szóval magasztalom az Urat, dicsérem őt a sokaság előtt." (Zsolt.109,30)

     Mennyire magánügy a vallás? Kell-e vigyáznunk arra, hogy meg ne sértsük mások érzéseit?  Templomaink általában messze földről jól láthatóan és hallhatóan hirdetik keresztyénségünket, de a modern városokban már meg-megbújnak halkan a tömbházak között. Gyermekeink kiállnak egy-egy ünnepély alkalmával szavalni a gyülekezet elé, a felnőttek is a kórussal, de idegenkedve nézzük a napi hírekben a radikális muszlimok megnyilvánulásait, és aligha tervezzük, hogy valamelyik iszlám államba menjünk hittérítőnek. Milyen hangosan magasztaljuk hát az Urat és milyen sokaság előtt? Meddig terjed a bátorságunk, és hol érezzük elengedhetetlennek Isten dicséretét? Valahol nekünk is ott kell lennünk a sokaságban, vagy a sokaság előtt... Keressük meg helyünket. Ámen.