"Akik bölcsnek mondják magukat, bolonddá lettek, és a halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték halandó emberek, sőt madarak, négylábúak és csúszómászók képmásával." (Róm. 1,22-23) 

Ódákat lehet zengeni az ember találékonyságáról, alkalmazkodóképességéről, feladat megoldó készségéről. Manapság is sokszor állítják piedesztálra, sőt követendő példaként mutogatnak arra, aki ügyeskedéssel, furfanggal, ha kell alakoskodással tör előre és úgy tudja, hogy jövője attól függ, hogy jókor jó helyen kell legyen, alkalmas időben, alkalmas helyen kell kopogtasson. Valóban kecsegtető az ilyen bölcsesség. Akkor, de csak akkor, ha csupán e földi lét kényelmének elérése az ember törekvésének végcélja. Aki hite által tovább lát a földi horizonton és bár felfogni nem tudja az örökkévalóságot, de abban élni szeretne, az soha, de soha nem cseréli fel vagy le az Isten dicsőségét másra, az soha nem tágít a halhatatlan Isten gondviselő szárnyainak árnyékából. Inkább az emberek mondjanak bolondnak ezért minket, mintsem az Úr Isten. Ámen.