" Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van." (1Sám. 16,7c)

Elvakít ez a világ. Csalárd módon az ember szemeinek rabságában szédeleg és meg kellett szoknia azt, hogy számára látásközpontú ez a világ és annak felfedezése. Ettől kedve pedig a színek szépsége, az árnyalatok lenyűgöző varázslata valamint a látható alakok sejtelmessége avagy absztrakt kivehetősége megragadta őt. Az ember egyszerre néz szemeivel és a képzeletével, mert ebben a világban ennek köszönhetően a látás a legfontosabb érzékeléssé vált. Ne feledjük a bűneset történetében is ott található:  "És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek..." és megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei..." (1Móz. 3,6-7).

De létezik egy másik látás, érzékelés is! Isten pedig erre szeretne megtanítani. Ez pedig a felülről való látás, amely nem egy úgynevezett periférikus látás és nem is egy elvont látás. Ez maga a legtisztább látás: a pontos és helyes látás. Valami olyan, amire Saint-Exupéry kis hercege is tanít: Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges az a szemnek láthatatlan. Nos erre a látásra kell lelki szemeinket megtisztítani, mert közben tudnunk kell: Isten így lát bennünket! Szíveinkbe tekint. Előle eltakarni, eltitkolni és eltagadni semmit sem lehet. Nem is szabad. E tudat tanulságával kell élnünk és szolgálnunk számára a továbbiakban. Ámen.