"Jöjjetek, boruljunk le, hajoljunk meg, essünk térdre alkotónk, az Úr előtt!" (Zsolt.95,6)

     Két okból borulhat térdre az ember. Az egyik lehet külső kényszerítő erő: a szokás, szertartás részeként, vagy valamilyen hirtelen jött, elviselhetetlen súly alatt, vagy pedig ha erőszakkal megragadják, és térdre kényszerítik az embert, kimutatva ezzel alárendeltségét. A másik ok belső késztetés. A legnagyobb csodálat, szeretet, hódolat kifejeződése. A mozdulat jelentése: megtorpanok, tovább menni nem akarok, a földhöz közelítek az előtt, akit magamnál mérhetetlenül többre tartok. Földiek között ilyen szívből jövő belső késztetés talán csak a szerelmes szívében van, olyan uralkodók nincsenek már, akik előtt bárkinek le kellene borulni. Annál nehezebb, de éppen ezért annál fontosabb, hogy tudjunk leborulni alkotónk, az Úr előtt! Nem azért, mert körülöttünk mindenki azt teszi, és adja meg ő maga, hogy ne is csapások súlya alatt roskadjunk elé. Legyen meghajlásunk, leborulásunk ünnepi, boldog, mert színe elé állhatunk ma is! Ámen.