"Avagy nem arra kell-é vigyáznom, hogy azt szóljam, a mit az Úr adott az én számba?" (4Móz. 23,12)

Megszoktuk, hogy hallgatunk. Kényelemből vagy félelemből, de megteszem és megteszed, hogy bár bennünk feszül a szólás kényszere, mégsem hagyja el hang az ajkunkat. S ha szólunk? Áthangoljuk hangszálainkat és azt mondjuk, amit elvárnak tőlünk az emberek, a helyzetek. Pedig hányszor megtapasztaltuk már ennek tragédiáját, mégis visszaeső bűnösökként önmagunkat is meg akarjuk győzni, hogy így van jól. Elvárás és teljesítés szorításában Szentlélek adjon nekünk erőt, hogy inkább Istennek, mintsem embereknek engedelmeskedjünk. Bálám kérdése legyen a mi kérdésünk is, az ő engedelmessége bátorítson minket szolgálatunkban a Krisztusi ígérettel felvértezve: "ne aggodalmaskodjatok, mi módon vagy mit szóljatok; mert megadatik néktek abban az órában, mit mondjatok." (Mt. 10,19) Ámen.