2016. július 6., szerda


"Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek!" (1Kor. 16,13)


Pál az "atyai szeretet" felismerhető hangján szólal meg, és ezzel buzdítja a közösség tagjait. Először az ragadott meg, hogy teremtettségünknél fogva örököltünk valami felismerhető részt abból a szeretetből, amely a vigyázással, megőrzéssel kapcsolatos. A szülőnek természetes, hogy így óvja gyermekeit: Vigyázz magadra fiam, leányom! Állítható, hogy régebben ez a vigyázó szeretet az ember részéről kiterjedt az egész világra, környezetre, természetre. Kissé sarkítva ma úgy mondjuk, hogy a régiek harmóniában éltek a természettel, és tisztelettel voltak iránta. Ma hogy állunk ezzel? Vajon nincs ugyanígy veszélyben a testvéri szeretet? Az ötvenedik zsoltár szerint az a hálaadó élet, amelyik vigyáz az útra. A krisztusi "út" követőinél éppen az elhajlások mértéke miatt sokkal hangsúlyosabb a parancs. Csak az tudja betölteni őriző és művelő szerepét, aki naponta hitet kér és hittel harcol, bátran, férfi módjára. Bátran, erősen lányként, asszonyként is! Növeljed a mi hitünket Urunk! Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése