"Annak örüljetek, hogy nevetek fel van írva a mennyben."  (Lk. 10,20)

Ma már veszendőben tinédzser korom hős divatja: emlékes füzet írása, rajzolása, kifestése, mai szóval dizájnolása. Minden lánynak volt ilyen füzete és az osztálytársnőim közül pedig mindenikébe kellett írnom, rajzolnom... sőt olyan füzet is volt, amelyikbe fekete-fehér fotóm is került valahogyan... Természetesen ott díszelgett a nevünk is a lapok alján hirdetve a "bölcs és ügyes szerzőt", és mára bizony több mint 30 év után lassan el sem tudom képzelni, hogy mennyi badarság szerepelhet ott egy-egy ilyen -a nevem mellett fémjelzett- emléklapon.

Miközben az emlékkönyv gondolata netalán nyugtalaníthatna az esetleges gyermeki éretlenség tartalma miatt, addig nyugalmamat Krisztus biztatása és bátorítása oldja fel. A legfontosabb, úgy az idő távlatából, mint az Isten szerinti örökkévalóság távlatából az, hogy nevem szerepeljen a mennyek országában az Élet könyvében. A Mester pedig arra biztat, hogy örüljek! Én pedig boldog megnyugvással gondolataimban arra a pillanatra gondolok, amikor nevemet megláthatom majd a Mester kézírásával. Remélem nagyon sokunk nevét láthatom majd ott örömmel olvasva. Ámen.