„Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek.” (Jn.6,27)

Egyre gyakrabban megtörténik, hogy vásárló buzgóságunk az első napon a bőség érzetét kelti, a negyedik napon pedig lekényszerít a kukához. Csupán azért, mert nem tudtuk felmérni a fogyasztás mértékét. Sajnálom, de ki kellett dobnom a maradékot.. Sokszor a kész eledelt. Bárcsak lett volna egy kutyám, hogy neki adjam. Elképesztő pazarlásról szólnak a statisztikák. Ez lenne a „fejlett társadalom” kiváltsága? Szóval elromlik a spájzolt étel, pontosan úgy, mint a pusztában a második napra való manna. Nem arra való, hogy tartósan ott legyen. Az ételt naponta el kell kérnem Istentől, élnem kell azzal, naponta hálát kell adjak érte, és naponta kell bízzak abban, hogy holnap is meglesz az Ő kegyelméből. A mindennapi kenyér meglesz, mert megadja. Egyszóval Isten kezéből élek. Bíznom kell ebben. Mivel fölvállalta a Gondviselés, hogy ez rendben lesz, nekünk más egyébre kellene összpontosítani: a mennyei eledelre, amiről oly gyakran megfeledkezünk. A földi eledel veszendő, de mégis megadja nekünk a Gondviselés. A másik, az örök életre gyűjtött eledel a fontosabb. Gyűjtesz-e ma az örök életre? Segítsen az Úr! Ámen.