"A főember ... örvendezve haladt tovább az útján." (ApCsel. 8,39)

Egyetemes imahéten örömmel tapasztaltuk sok éven keresztül, hogy az általunk megválasztott vezetők együtt voltak velünk a templomainkban. Velünk együtt imádkoztak, énekeltek. Van egy általános előítélet ilyen tekintetben: biztosan sokan érdekből teszik! Valószínű, hogy némely esetben páran rászolgáltak erre a vélekedésre. De vetkőzzük le végre ezt az előítéletet. Örülnünk kellene ennek, mert nagy dolog, hogyha a felelős emberek, a főemberek templomba járnak, és erősítést, bátorítást kérnek Istentől a felelősségeik hordozására. Inkább imádkozzunk értük, mert erre nekik is nagy szükségük van.

A szerecseny komornyik főméltóság volt, de nem szűnt meg kereső embernek lenni. Tekercset is vásárolt, olvasta is, tanulmányozta. Aztán az igyekezet mellé Isten embert is adott, aki megmagyarázta neki. Hitet nyert. Mi lett volna, ha Filep legyintett volna, hogy ez is csak egy főember... De beszélt vele. Elmondta gondolatait. Hirdette Krisztust. És lám, milyen áldás született belőle. Egy új keresztyén ember született, világosabb lett a föld, örültek az angyalok. A környezetében föllélegzett minden. Megkeresztelkedett hite szerint, és ez adott neki belső örömet és békességet. Előítéleteink és szeretetlenségünk nagyon sok embert eltérítettek az egyháztól. Nem kellett volna. Ámen.