"Gondolj rám, Uram, amikor megkegyelmezel népednek, gondoskodj rólam, amikor megszabadítod!" (Zsolt.106,4)

     Úgy vélem, különleges kegyelmi állapot az, amikor az egyén le tud mondani saját vágyairól, kívánságairól, és a közösség részeként tud gondolkozni. Különösen jelen időnkre érvényes ez, amikor minden eddiginél nyilvánvalóbban hull atomjaira a társadalom, és a legkisebb egység, a család is szitokszó  egyre több ember számára. Az egyház történetének hajnalán a porba rajzolt halacska volt az ismertető jel a közösség tagjai számára. Korunkban nekünk, magyar keresztyéneknek az "Isten, haza, család!" ad támpontot a magunk, és egymás hitének felismerésében, szemben a napi szinten ránk ömlő "én, enyém, nekem!" gyilkos propagandájával. Hiszen látjuk, nem azt mondja az ige, hogy én nem lehetek én, hogy önmagamban egyáltalán nem számítok. De kimondja, hogy én csak a közösség tagjaként vagyok teljes értékű ember. Abban a közösségben, ahol felebarátaim velem válnak teljessé Isten előtt. Ámen.