"Most azonban, miután a bűntől megszabadultatok, és Isten szolgái lettetek, már ez meghozta nektek gyümölcsét, a megszentelődést, amelynek vége az örök élet." (Róm.6,22)

     Az "Isten szolgái" kifejezést mind a mai napig a lelkipásztorokra és papokra használjuk elsősorban, mellettük pedig nagyon ritkán egy-egy mélyen vallásos, hitét buzgón gyakorló keresztyénre. Benne van ebben a szóhasználatban egyfelől a felismerés, hogy Isten szolgái egészen más életmódot folytatnak, mint a nagy többség, másrészt pedig a hárítás, mert az ő kötelességük a többiek helyett is szolgálni, ezzel mintegy levéve a felelősséget a többség válláról. A bűntől szabadult embert nem a hivatása, felszentelése teszi mássá, hanem az elköteleződése Isten szolgálatában. Erre mindenki alkalmas, aki képes felismerni, hogy a bűn rombol, pusztít, halált okoz. Ezek a kényszerű napok kiválóan alkalmasak arra, hogy számba vegyük és megrostáljuk gondolatainkat, érzéseinket, cselekedeteinket. Ne másoktól várjuk, hogy valami újat, jobbat kezdjenek, a mi feladatunk Isten szolgálatába állni egyszer és mindenkorra. Ámen.