2020. április 15., szerda

"Veled van Istened, az Úr, és nem szűkölködtél semmiben." (5Móz 2,7b)

Mint arany alma ezüst tányéron, olyan a helyén mondott Ige! - állapítja meg a Példabeszédek könyve. Éppen a helyén, jókor szól hozzánk Isten a mai Ige által. Jelen helyzetünkben igen jó visszatekintve megállapítani, hogy valóban nem szűkölködtünk semmiben. Nem éheztünk, volt tető a fejünk felett, bár voltunk betegek, de nem győzött le minket a kór, mindig voltak, akik szerettek, voltak harcaink, próbatételeink, de mindegyikből kimentett az Úr. Volt hitünk, Isten általi vezetésünk, átélhettük a mi Urunk gondviselő szeretetét. Az ünnepen bár nem volt templomos gyülekezetünk, mégis volt találkozásunk a feltámadott Úrral, Aki velünk van. Nem adatott meg minden, amit akartunk, de nem  láttunk hiányt abban, amire szükségünk volt, mert velünk volt az Úr. Most is a mi Krisztusunkra tekintünk azzal a reménységgel, hogy a jövőben sem kell félnünk, mert gondviselő szeretete és mindent legyőző hatalma velünk lesz! Ámen. 

1 megjegyzés: