"Ha ezt mondod:Járuljatok színem elé, szívem így válaszol: Színed elé járulok, Uram!" (Zsolt.27,8)

Ha az édesanya vagy az édesapa szólítja a gyermeket, akkor mindenképpen az a jellemző, hogy a gyermek hallgat a szavukra. Ha a vezető összehívja a tanácsosokat, akkor bizonyos, hogy sokan elmennek a tanácskozásra. A király hívására egész hadsereg alakul. Vajon így van ez akkor is, hogyha a Teremtő Isten szólítja az embert? Talán első látásra ez természetes lenne, de mégsem az. Azért nem, mert az ember az elszakadással függetleníteni próbálta magát éppen az élet forrásától. Megoldom én magam - ez a fő jelszó, aztán panaszkodik, hogyha csődbe ment élete vagy házassága, vagy éppen a vállalkozása. Isten nélkül nem lehet életet tervezni. A zsoltáros nagyon őszinte és nagyon mély hittel mondja: a szíve szerint Isten elé járul és oda járulna mindenkor. Olyanról is tudunk azonban, hogy a lélek sokszor kész, de a test erőtelen. Milyen jó lenne mindannyiunknak meghallani Isten hívását, mert akkor lenne áldott életünk. Mondjuk mi is: Igen, Uram, a szívem valóban hozzád vágyik. Segíts, hogy rád találjak! Ámen.