„Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna!” (Lk 12,49)

Az ember alapvetően azt szereti, ha hagyják úgy élni, ahogyan azt ő jónak látja. Egy család, egy közösség is hajlamos arra, hogy beleszokjon élethelyzetébe, akkor is, ha tudja, érzi, nem jó neki, ahogyan él. A zsidó nép is hasonló élethelyzetben volt, amikor Jézus megjött közéjük és változásra szólította fel őket. Éppen ez nem tetszett sokaknak, akik vesztét akarták. Ő maga volt a testté lett Ige, elhozta Isten evangéliumát, amely futótűzként terjedt el először a zsidók között, majd elborította az egész világot. Ez a tűz nem pusztítani akar, hanem tisztítani. Elválasztani a jót a rossztól, a helyest a helytelentől, az igazat, a hamistól. Más az arany is természetes formájában, amikor kibányásszák és más a tűzben való megtisztítás, és formázás után. A tűzben persze a kemény arany is megolvad, de el nem pusztul. Fájdalmas, amikor az Ige keménységünket megolvasztja, amikor átéljük a formálás idejét, de csak így lehetünk, így válhatunk olyanokká, akiben az Úr kedvét leli és méltónak talál, hogy országának részesei lehessünk. Ezért jött Jézus, hát adjunk hálát neki, hogy az evangélium tüze lángol. Ámen.