"Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az Úr házában lakom egész életemben." (Zsolt. 23,6)

 Az ősi kultúrákban, rég letűnt korokban teljesen természetes volt az, hogy az Istennek (isteneknek) szolgálók egész létformája összekapcsolódott a szent helyszínekkel. Vannak hitközösségek, kolostorok, ahol ez a különleges szimbiózis mindmáig érvényesül. Ahol ma is szó szerint érthető a zsoltáros megfogalmazása, hogy "az Úr házában lakom egész életemben". Ahol - néha úgy tűnik nekünk is, hogy - az ég és a föld valóban összeér. A Szentírás betekintést enged ebbe, és Sámuel történetével igazán találó példát kínál, de míg "a valamit, valamiért" emberi kapcsolatainkban bevett gyakorlat, teljesen értetlenül állunk Isten elé, ha szükség szerint hasonló jellegű áldozatot nekünk kell hozni. Pedig ott, ahol - Mircea Eliade szavaival élve a "szent és a profán" - a transzcendens és immanens lét elválaszthatatlanul összefonódik, az Úr házában ma is igazi lelki otthonra találhatunk. Átélhetjük, hogy Isten jósága és szeretete nem csupán napi szükség életünkben, hanem állandó kiapadhatatlan áldás-forrás is. Hála érte! 

 Ámen.