"Hiszen megmentettél engem a haláltól, lábamat az elbukástól, hogy járhassak Isten színe előtt az élet világosságában." (Zsolt. 56,14)

 A van és a lesz alapvető kérdései életünknek. A jelen minden gondja és baja leköt, foglalkoztat naponként, a fennmaradó időt pedig rendszerint a jövő előkészítésével, megtervezésével töltjük. A múltra úgy véljük felesleges túl sok időt szánni, mert azon úgysem változtathatunk. "Ami történt, megtörtént" - igyekszünk megnyugtatni magunkat. Az Ószövetségi élettörténetek egyik jellegzetessége, hogy a jelennek van a legkevesebb jelentősége. Ennél jóval több figyelmet szentelnek a megtapasztalt eseményeknek, és a múltra alapozott, jövőre néző reménységnek. A zsoltáros látásmódja is ezt tükrözi. Dávid még életveszélyben, az ellenség, a filiszteusok fogságában van, de a Szabadító Isten közelségét, a megmenekülést mégis tényként kezeli. Sem a bezártságban átélt sötétség, sem a fogság bilincse, amely mozgásában korlátozza, nem terelheti el figyelmét a világosságról és az életről, melyet megígért Isten az Őt szeretőknek. Ez naponként élő reménység lehet számunkra is, Krisztus által. 

 Ámen.