"Imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait!" (Jel.14,7)

     Nem is olyan könnyű engedelmeskedni ennek a felszólításnak. Először is, annyira átértékelődött (vagy inkább értékvesztetté lett?) az "imádat", hogy mielőtt elkezdenénk, mindenképpen érdemes alaposan végiggondolni, mi minden tapad rá, fűződik hozzá, aminek valójában köze nincs a Teremtő-teremtett kapcsolatához. Másodszor pedig érdemes végiggondolni, hogy miért is tartjuk imádatra méltónak Istent? El lehet persze mondani egy imádságot úgy is, hogy oda sem figyelünk, és ez is több a semminél. De biztosan megéri pár pillanatig megkeresni emlékeink, érzéseink között, hogy mi volt az, amikor átéltük Mennyei Atyánk irántunk való szeretetét, amikor ott voltunk a lábainál, vagy a tenyerén. Egész napunkat, minden gondolatunkat áthangolja, Isten felé fordítja, ha így imádjuk őt. Ámen.