"Ámósz így szólt: Ó, Uram, Uram! Bocsáss meg! Mi lesz így Jákóbbal, hiszen oly kicsiny? Megbánta ezt az Úr: Nem történik meg! – mondta az Úr." (Ám. 7,2–3)

  A próféták egyik jellemzője, hogy különös bensőséges viszonyban vannak az örökkévaló Istennel, a mindenség Urával. Ez egyrészt a várhatóan bekövetkező események felismerésében teljesedik ki, másrészt meg abban közvetlen kommunikációban, amelyet folytatnak az Úrral. Ámósszal három látomásban közli az Úr, hogy mi vár az Istentől elhajlott, elidegenedett népre. Az első látomás, a mindent megemésztő sáskajárás előrelátható következményeit sejtő próféta esedezik itt, népéért, Izráelért. "Mi lesz így Jákóbbal?" - kérdi a próféta. 

  Ezt kérdezzük sokszor mi is, ha a természet hatalmas ereje, a teremtett világ kiszámíthatatlan veszedelmei fenyegetik az emberi létet. És meg is indokoljuk, hogy az ember, Jákób, olyan kicsi, olyan erőtlen, olyan tehetetlen ebben a hatalmas világban. Kérdés, hogy van-e erőnk újra és újra kimondani a bűvös szavakat: "Ó, Uram, Uram! Bocsáss meg!" Mert csak így lehet részünk az Úr kegyelmes ígéretében, hogy nem történik meg velünk az, amitől félünk és rettegünk. Ámen.