„(Ha) ehetsz… jóllakásig, akkor vigyázz: ne feledkezz meg az Úrról…” (5Móz 6,11–12)

Az ige rámutat az ember jólakottsága és az Úrral való kapcsolata összefüggésére. Eszembe jut egy gondolat, amit valamikor régen hallottam vagy olvastam. Nehéz teli hassal az Úrhoz emelkedni! Ha jóllakhat az ember, akkor megszűnik az éhség, megszűnik a szükség, a hiány és ez okozhatja azt, hogy az embernek megszűnik az igénye arra, hogy Istentől várja a megelégítést, a segítséget, Hozzá emelkedjen imádságban, mint akitől várja a gondviselést. Nem mondhatnánk,  hogy ma nagy gazdagságban élünk, de, ha sok munka árán is, a legtöbb embernek megvan, amire szüksége van. Ehet az ember jóllakásig. Már csak vigyázni kellene, kell, hogy ez ne feledtesse el velünk, hogy ez is Isten ajándéka, kegyelme az életünkben. Mindig emlékezni kell arra, hogy áldásaiért, gondviseléséért mivel tartozunk neki. Engedelmes és szolgáló élettel. Ezt nem lenne szabad elfelejtenie ma sem az Úr népének. Ámen.