"Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül azt, aki hiába mondja ki a nevét!" (2Móz.20,7) 

     Áhítattal, tisztelettel, és csak akkor, amikor szükséges. Amikor én, Istennek gyermeke szükségét érzem a kérésnek, hálaadásnak, beszélgetésnek. Csak úgy szólítom meg, mint gyermek, mert minden más megszólítás idegen, hiábavaló. Szülőként sokszor megéltem, hogy gyermekem megszólított, és csak annyit mondott: "apa!" Rendszerint vártam a folytatást, többnyire válaszoltam is, de legtöbbször elég volt ennyi, és sosem volt hiábavaló, hiszen a gyermekem szólított. Hiszem, hogy az Úr nevét akárhányszor ki lehet mondani a büntetés fenyegetettsége nélkül gyermeki állaptból. Ha pedig más állapotba kerültem, az Atya házában idegenné lettem, már hiába mondom ki a nevet, hiszen semmit sem jelent nekem. Áldott a Mennyei Atya, aki oltalmaz és megtart ma is! Ámen.