"Jaj azoknak, akik el akarják titkolni tervüket az Úr elől! Sötétben hajtják végre tettüket, mert azt gondolják: Ki láthat meg minket, ki ismerhetne ránk?" (Ézs.29,15)

      Egészen hozzászoktunk már ahhoz, hogy maszkot viselünk. Hozzászoktunk ahhoz is, hogy jelen legyünk a virtuális világban, ahol csak azt kell megmutatnunk magunkból, ami kedvünkre van. Hozzászoktunk, hogy más arcunkat mutassuk azoknak, akiknél szeretnénk elérni valamit, mást azoknak, akik tartoznak nekünk, és megint mást azoknak, akikkel közvetlen, bensőséges viszonyban vagyunk. Mindeközben vajon hogy állunk meg Isten előtt? Bármikor felvállaljuk, hogy ránk ismerjen? Ki merünk állni az ige világosságába gondolatainkkal, tetteinkkel? Levesszük maszkunkat, amikor kérünk, vagy hálát adunk, vagy bármivel odaállunk színe elé? Sem az álarc, sem a sötétség nem segít semmiben bennünket. Álljunk hát őszintén, kendőzetlenül Teremtőnk elé, hiszen atyai szeretettel vár bennünket ma is! Ámen.