2021. szeptember 10., péntek

"Mert üdvösségünk reménységre szól." (Róm. 8,24a)
Kritikusan ízlelgetem az apostol által megfogalmazott gondolatot ebben az igeversben. Úgy érzem, hogy a szavak sorrendjét a legtöbb hívő ember is szívesen felcserélné. Mert mindkét fogalom meghatározó az istenfélő ember életében, de életünk valóságosnak tartott keretei közt, mégis a reménység áll közelebb hozzánk. Az üdvösség ugyanis, egy homályos, távlati célnak tűnik csupán. Ezzel szemben, a reménységről valljuk, hogy arra mindig, ma is, holnap is szükségünk van. Ezért megdöbbentő Pál tisztánlátása, aki az említett lelki fogalmakat itt sem a testi, fizikai valósághoz viszonyítja, hanem attól függetlenül kezeli. Az apostol számára az üdvösség az igazi valóság, amelyhez a reménység ezer szálával kötődünk. Azonban míg a reménységünket életünk, környezetünk legapróbb rezdülései is befolyásolhatják, addig az üdvösség valóságát az évezredek legnagyobb történelmi eseményei, környezeti katasztrófái sem írhatják át. Mert az üdvösség, az Isten kegyelmének a valósága. Erősödjünk ma is az üdvösségbe vetett hitben, hogy reménységgel éljünk, szolgáljunk Isten dicsőségére. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése