"Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet." (Jób 10,12)

     Elszomorító, hogy javaink értékét rendszerint akkor ismerjük fel igazán, amikor elveszítjük. Akkor vigyáznánk rájuk a legjobban, amikor már nem lehet. Amíg megvannak, akár meg is feledkezünk róluk, de még hazárdírozni is hajlamosak vagyunk, veszélynek kitéve egy-egy pótolhatatlan kincsünket. Nem úgy a bűneinkkel. Ahelyett, hogy minden áron szabadulnánk, inkább rejtegetjük, titkoljuk, őrízzük, tápláljuk azokat. Mintha betegség idején nem csupán kerülnénk az orvost, de még mérget is szednénk, ami a kórt tetézné. Jób egészen összetörve vette számba kincseit. Életét és szeretetét szorítja markába, miközben Istennel perel, akitől mindkettőt ajándékba kapta. Ahogy mi is, mindannyian. Becsüljük meg amíg lehet javainkat, adjunk hálát értük ajándékozó Istenünknek. Ámen.