„Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet…” (Zsolt 103,2–3)

A napokban olvastam egy magvas gondolatot, mely szerint Istennel nem életbiztosítást kötöttünk, hanem szövetséget. Hajlamos az ember úgy gondolni Istenre, hogy Ő azért van, hogy, amikor szükség van rá, akkor lépjen közbe, segítsen, mentsen meg, adjon gyógyulást. A zsoltáros jól tudja és bizonyságot is tesz róla, hogy ez nem így van. A mi dolgunk folyamatosan áldani az Urat, már ha nem felejtjük el, hogy mennyi jót tett már velünk. Ha áldom az Urat, elismerem mindenkori gondviselését, hatalmát és szeretetét. Elismerem és ki is fejezem, hogy életem minden pillanatában számíthatok rá, akár bűnbocsánatra és ez által lelki békére, akár gyógyulásra és ez által testi-lelki egészségre van szükségem. A szövetségben Isten és ember a maga dolgát teszi. Ő megtart, én áldom, folyamatosan. Legyen így ma is, akármilyen élethelyzetben élünk! Ámen.