„Zákeus pedig odaállt az Úr elé, és ezt mondta: Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza annak. Jézus így felelt neki: Ma lett üdvössége ennek a háznak […].” (Lk 19,8–9)

 Zákeus története egyike a legjobban ismert evangéliumi történeteknek. Talán még a legkisebbek is hallották már. A nagyobbak pedig elég sokszor, hogy akár figyelmen kívül hagyjuk az egyik lényeges mozzanatot. Zákeus „szerette volna” látni az Urat. Termete miatt a tömegtől azonban nem sok esélye volt erre. Ezért keresett magának olyan helyet, ahonnan láthatja Jézust. A böjti időszakban a mai napot Oculi vasárnapjaként tartja számon az egyházi hagyomány. Az ilyenkor rendszerint felolvasott zsoltár alapján nevezték így. „Szemem az Úrra néz szüntelen, mert ő szabadítja ki lábam a csapdából.” (Zsolt 25,15). Amikor Zákeus az Úrra néz, az egyben azt is jelenti, hogy önmagába is néz. Észreveszi, hogy csapdába került. Nem, nem a termete miatt. Hanem a hétköznapokban gyakorolt életvitele, magatartása miatt.

  Az Úr közelségében erre is ráláthatunk. Szemeink az Úrra néznek ugyan, de felsejlik általa a nekünk is felkínált üdvösség nagyszerű lehetősége is. Éljünk vele Zákeushoz hasonlóan mi is Isten dicsőségére.

   Ámen.