„Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.” (1Pt 5,5)

   Szüleink, nagyszüleink, tanítóink akkor is tanítanak, amikor eszükben sincs nevelni, megnevelni bennünket. Umberto Eco szerint „A bölcsesség potyadékain nevelődünk.” Az elhullatott gondolat-morzsákon is csiszolódik, formálódik jellemünk, meglehet azok minden célzatosság nélkül jutnak el hozzánk. Apai nagyapám száztíz éve született, én húsz éves lehettem, amikor egy kötetlen beszélgetés rendjén felszedtem egy általa elhullatott gondolat-morzsát. Mindenféléről szó esett. Tanulmányaimról, tervekről, hitről, Istenről. Arról is, hogy mit olvasok. (Nagyapó rengeteget olvasott és rádiózott. Érdekes módon tévézni sosem láttam). Csak úgy megjegyezte, hogy különös elfoglaltságot talált magának. Kijegyzeteli a „gőgös” magatartás kifejezésére használt szavakat. „Több mint negyvenet találtam eddig” - mondta. 

   Az alázatosság kifejezésére is ennyi hasonló értelmű kifejezés jut a magyar nyelvben? Könnyen lehet, hogy nem. Egyszerűen azért, mert általában önmagunkra, az emberi teljesítményekre jobban odafigyelünk, mint Isten kegyelmére. Pedig Isten ma is „igazságban járatja az alázatosokat, és az ő útjára tanítja” (Zsolt 25,9). Adjunk hálát érte! 

   Ámen.