„Tudd meg azért ma, és szívleld meg: az ÚR az Isten fenn az égben és lenn a földön, nincsen más!” (5Móz 4,39)

    Valahányszor azt olvasom: „az Úr az Isten” van egy olyan érzésem, hogy ez nem magyarul van. Magyarul úgy lenne helyes, hogy „Isten az Úr”. Aztán azonnal emlékeztetem magam, hogy az ÚR ebben az esetben nem méltóság, hanem név. Isten titokzatos nevének nem annyira a szó szerinti fordítása, mint a hozzávetőleges értelmezése. „Ilyesmit jelenthet” – mondjuk és közben az az érzésünk, hogy csupán bizonytalanul tapogatózunk. Ma sem tudunk többet, mint ezer, két ezer, vagy sok ezer évvel ezelőtt. 

  A „mi hitünk” szerint is valljuk, hogy az Isten uralkodik fenn az égben és lenn a földön is, de mintha nem venné igazán komolyan az emberiség. Mintha a „nincsen” az ÚR-ra, mint Istenre is vonatkozna, elvégre „Istent soha senki nem látta” – írja az apostol is (1Jn 4,12). A "szívleld meg" ezért különösen hangsúlyos ebben az igében, nem tudásunk, nem látásunk, nem évezredes ismeretek, hanem egyedül a „szív” vallhatja igazán Úrnak az Istent. Hadd legyen így ma is! Ámen.