2025. február 8., szombat

„Emlékezetessé tette csodáit, kegyelmes és irgalmas az Úr.” (Zsolt 111,4)

Isten úgy munkálkodott mindig, hogy népe, sőt a világ sem tudta elfelejteni.Előbb generációról generációra, szájról szájra adták át csodáit, majd választott emberei a Szentlélek által a Szentírásban rögzítették, amiket cselekedett. Olyan dolgokat tett, amiket nem lehet elfelejteni. A legcsodálatosabb csodáiban, hogy kegyelméről és irgalmáról regélnek. Csodáit nem érdemelték ki, és mégis részük lehetett az isteni beavatkozásokban, amikor szükségük volt rá. Talán éppen ezért is olyan emlékezetesek, vagy pontosabban ezért nem tudták és nem tudja elfelejteni az ember. Mi sem csak azokra a csodákra emlékezünk, amelyeket a Szentírásból ismerünk, hanem azokra is, amelyek körülöttünk és velünk történtek és történnek meg. Emlékezetes alkalmak, amikor nem érdemünk szerint, hanem kegyelme és irgalma által tett csodát az Úr. Dicsérjük ezért a zsoltárossal az Urat! Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése