2025. február 13., csütörtök

„Így szól az Úr: Álljatok ki az utakra, és nézzetek szét, kérdezősködjetek az ősi ösvények után, melyik a jó út, és azon járjatok, akkor nyugalmat találtok lelketeknek!” (Jer 6,16a)
„A végtelenhez mérve semmi sem tökéletes
Az ember nyughatatlanul mégis mindig keres
Az örökös vándorút véget soha nem ér,
S ha nincsen gyökered - elvisz a szél.” – énekli Halász Judit. 
Számomra mindeddig megfejthetetlen volt, hogy Bródy János „Semmi sem tökéletes” című nagyszerű dala egy gyereklemezen jelent meg. Valahogyan azt tükrözi ez is, amit ugyan érzékel a nyughatatlanul keresgélő ember, de érthetetlen módon újra és újra el is feled. Nevezetesen azt, hogy a békességre, lelki nyugalomra, az üdvösségre vezető – Jézus megfogalmazásában – keskeny út valóban egy ősi ösvény. Nemzedékek sora ismerte már fel, talált rá, kapaszkodott bele hit által elődeinek bizonyosságába. Jeremiás próféta is erre emlékezteti népét. Az Isten beszédére, az igazság ősi ösvényére hívja népét az Úr. Jézus mondja – „Én vagyok az út, az igazság és élet…” (Jn 14,6), illetve azt is: „Jöjjetek énhozzám... és nyugalmat találtok a ti lelketeknek” (Mt 11,28-29). Erre az ősi igazságra érdemes tanítani, elvezetni minden nemzedéket. Úgy legyen! Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése