„Pál írja: Üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk; Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben.” (2Kor 4,9–10)

     Különleges ok-okozati rendszert mutat fel Pál, ami meghatározója, jellemzője a keresztyénségnek, mégis csak nehezen tudunk megbarátkozni vele. Sem az üldöztetést, sem az eltiportatást, de még csak Jézus halálát sem tekintjük életünk kívánatos velejárójának még akkor sem, ha megértjük, hogy mindennek jó oka és helye, szerepe van az életünkben. Emberi voltunkból természetes módon következik, hogy előbb azt látjuk, észleljük, ami testi, földi valónkban történik velünk és körülöttünk. Ezek lehetnek gondok, bajok, üldöztetések, megannyi kellemetlen élmény. A keresztyén ember azonban a láthatón túl tudatosan keresi, és meg is találja a Mennyei Atyát, aki mindig velünk van, csak a szemnek láthatatlanul. Olyan ez, mint amikor a kicsi gyermeket az édesapja feldobja magasra: egy pillanatig a rémület, majd a boldog kacagás tölti el egészen. Adjon Isten ilyen boldog felismeréseket mindannyiunknak! Ámen.