„Én vagyok az Alfa és az Ómega, így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.” (Jel 1,8)

     Mit tudunk kezdeni ezzel a kijelentéssel? Nyilvánvaló, hogy nem valamiféle, a fejünk felett elhangzó, bennünket nem érintő szózat előtt állunk, hanem egy nekünk szóló üzenetet kell valamilyen módon feldolgoznunk. Az is nyilvánvaló, hogy az örökkévalósággal szembenézve egyrészt mérhetetlenül parányinak érezhetjük egész földi létünket, másrészt lehetetlennek tűnő feladat a pillanat töredékéből felmérni a végtelent. Isten azonban nem azért mutatja meg mindenható és örökkévaló voltát, hogy lehetetlen feladattal, vagy önmagunk parányságával szembesítsen, hanem azért, hogy tudatosítsa bennünk: többre hívott bennünket, mint amit a pillanatba zárva láthatunk. Isten gyermekei vagyunk, tehát nem a földi élet, a gyarló test reménytelen foglyai, hanem az Atya küldöttei, országának hirdetői, munkásai. Ámen.