“Péter mondta: Miután tehát (Jézus) felemeltetett az Isten jobbjára, és megkapta az Atyától a megígért Szentlelket, kitöltötte azt, amint látjátok is, halljátok is.” (ApCsel.2,33)

Első olvasásra csodálkozhatunk, hogy a passio heteiben felhangzik egy pünkösdi ige. Pedig komoly meggondolásból van így. Elviselhetővé teszi, sőt átértékeli a harcot és szenvedést. Emlékezzünk arra, hogy Jézus bejelentette a tanítványoknak többször is, hogy szenvedni fog. Ne feledjük, hogy Jézus úgy búcsúzott a tanítványoktól (Jn.14), hogy az Atya majd elküldi a Vigasztalót, a Szentlelket. Az sem mellékes, hogy a szenvedésre készülve három tanítványával elvonult a megdicsőülés hegyére, ahol Mózessel és Illéssel  találkoztak. Megmutatta azt, hogy milyen dicsőség vár rá az áldozat után, és azokra, akik követik őt. Még úgy is nehéz elviselni a gondokat, fájdalmakat és szenvedést. A pünkösd tulajdonképpen ennek a bizonyságtételnek a visszaigazolása. Ragyogja be a passio heteit az a bizonyosság, hogy Krisztus szenvedése szükségszerű, de nem az enyészetre, az elmúlásra mutat, hanem a feltámadásra és dicsőségre, amit Isten minden hívő gyermekének elkészített. Látták és hallották mindazok, akik ott voltak. Kérjük mi is a Szentlelket naponként, hogy megláthassuk az örökkévaló országot. Ámen.