„És ezt mondták Izráel fiai Sámuelnek: Kiálts értünk szüntelenül Istenünkhöz, az Úrhoz, hogy szabadítson meg bennünket…!” (1Sám 7,8)

      Az a kép alakult ki bennünk az ószövetségi emberről, hogy kevés dolga volt Istennel. Az arra hivatottak - próféták, papok - elvégezték a szükséges szolgálatot, közbenjártak az egyszerű emberekért, a közösségért. Sámuel mellett, Mózestől kezdve számos példát találunk arra, hogy - jellemzően baj esetén - megkeresik Isten emberét a segítségre szorulók, tőle várják a megoldást. Ezt a képet árnyalják azok a különleges státusszal nem rendelkező istenfélő emberek, akik maguk is szoros, napi kapcsolatot ápolnak istennel, imádságos életet élnek. Talán Jób a legismertebb közöttük, de megtaláljuk őket szinte végig az Ószövetségben. A keresztyénség számára sokkal hangsúlyosabb az Istennel való közvetlen kapcsolat, bár a közbenjárás is fontos eleme hitünknek. Imádkozik a közösség egy-egy tagjáért, vagy közös ügyért, kérjük Megváltónkat, hogy járjon közbe érettünk, miközben mi magunk Isten gyermekeiként figyelünk rá, kérjük, keressük... Ma is lesz alkalmunk bőven kérésre, közbenjárásra, hálaadásra! Ámen.