2025. április 26., szombat

 „Mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle. De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele.” (1Tim 6,7–8)


     A Keresztyén bibliai lexikon meghatározása szerint a megelégedés "jóleső állapot, amikor az ember önmagával, helyzetével, körülményeivel meg van elégedve, mert azt jelen helyzetében elégségesnek, kielégítőnek tartja." Ha a megelégedést nem tudjuk a jelenben megélni, akkor az azt jelenti, hogy elvárásaink, vágyaink, aggodalmaink gátolnak meg abban, hogy meglássuk és elfogadjuk a jót, amiben részünk van. Így soha, semmilyen körülmények között nem lehetünk elégedettek, mert az elképzelt jót mindig kihelyezzük egy vágyott jövőbe, ami abban a pillanatban érdektelenné válik, ahogy megvalósul, és egy másik vágy foglalja el a helyét. Az elégedetlen ember soha nem tud hálás lenni, nem talál békét önmagával és a környezetével. Ezért int, tanít a Szentírás oly sok helyen, hogy a jelennel törődjünk, azzal foglalkozzunk, ami most van, minden mást bízzunk mindenható, gondviselő Istenünkre! Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése