„Saul ezt kérdezte: Ki vagy, Uram? Az Úr pedig így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. De kelj fel, és állj a lábadra, mert azért jelentem meg neked, hogy szolgámmá tegyelek, hogy tanúbizonyságot tegyél arról, amiket láttál, és arról, amit ezután fogok neked magamról kijelenteni.” (ApCsel 26,15–16)

 Ritkán örökítjük meg a pillanatokat, amikor elbizonytalanodunk, vagy éppen tanácstalanok vagyunk. Jobb, ha magabiztos, sikeres pillanataink maradnak meg az utókor számára. Az elesettség maradjon a múló pillanatok traumája. Lehet tanulni belőlük, de nem kell folyton felidézni. Az a lényeges, hogy gyorsan talpra álljon ismét az ember. 

  Különös találkozást örökít meg ez az igerész. A határozott, céltudatos, talán kissé gőgös Saul(us) „bukását” és „felemelkedését”. Találkozása az Úrral egyszerre nevezhető mindkettőnek. Valóságos bukás, hiszen földre esett, de átvitt értelemben is leesett a „magas lóról". Ugyanakkor egy felemelkedés kezdete is, hiszen olyan felívelő pályára állítja általa az Úr, amely Krisztus szolgálatban teljesedik ki. Pál tanúságtétele Agrippa előtt ma is hatással van a keresztyén gondolkodásmódra. Emlékeztet, hogy az Úr jelenléte állít talpra és késztet hűséges szolgálatra ma is. 

    Ámen