“Nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten hatalma az minden hívőnek üdvösségére.” (Róm.1,16)

 Mondhatnánk, hogy Luther óta a páli teológia és gondolat nagyban meghatározta a protestáns teológiai gondolkodást. Az isteni kijelentés, az evangélium terjesztése, a misszió központi gondolattá vált. A lényeg Isten szeretete, Krisztus születése és az “örömhír”, hogy általa minden beteljesedik az üdvösségre nézve. Jól írja: Ez Isten hatalmát mutatja, minden hívő üdvösségére. Ezt büszkén vállalja.

 Add tovább! Ezt az egyszerűnek tűnő parancsot kapják a tanítványok. Gyerekjáték...mondhatnánk. Hiszen játszodják is a gyerekek, mintha a továbbadás művészete a génjeikben lenne. Egy gyerekcsoport "unatkozik" valahol, amíg az egyik a másikra üt, és azt mondja: add tovább! Ettől a perctől kezdve izgalmassá válik az élet, sőt nagyon komoly dologgá. A legfontosabb kérdése az lesz mindenkinek, hogy tovább tudja-e adni, vagy rajta marad az ütés. (Ravasz L.)

 Az evangéliumot kell továbbadni, az örömhírt. Tudnál-e örülni a jóhírnek, hogyha megtartod magadnak, és nem osztod meg azokkal, akik melletted vannak? A megosztott öröm kettős öröm, sokszoros öröm. Olyan a természete, mint a szeretetnek. Garai Gábor verssorai jutnak eszembe: ... a szeretetet szét kell osztani, mert természete szerint oszthatatlan, mikor már másnak nem jut, magadnak sem marad belőle! Az örömhírrel, evangéliummal is így van. Van-e ma jó híred mások számára? Ámen.