"És felindította az Úr az egész megmaradt népnek a lelkét, úgyhogy eljöttek, és nekifogtak a munkának Istenüknek, a Seregek Urának a házán ." (Hag.1,14)

Hosszú út vezetett idáig, amíg a fogságból hazatért nép rájött, hogy mi lenne az elsődleges kötelessége. Eszükbe kellett juttatni Istennek eddigi kegyelmét és gondviselését, amellyel a pusztán keresztül vezette őket, és amellyel bevezette őket az ígéret földjére. Hamar elfelejtették. Végül rájöttek arra, hogy semmi nem megy rendesen az életükben. Ha Istent elfelejtik, akkor az áldások is elmaradnak. Az angol puritánok, amikor az üldözés elől Amerikába menekültek, az új földön először templomot és iskolákat építettek. Amikor ezek megvoltak, csak akkor gondolkodtak saját életük felől. Milyen szép ez. Isten szerint való. Van itt egy nagyon tanulságos dolog. A belső indíttatást és a lelkesedést Isten adja. Nem mi határozzuk el, hogy miképpen építjük egyházát. Sokszor ezerféle szervezéssel semmit sem érünk el, már azt gondoljuk, hogy felesleges a szolgálat, amikor Isten Lelke csodákat cselekszik. Ma is így van. Sokszor mondjuk azt, hogy nem jött el az ideje ennek vagy annak. Nem építhetünk, nem növekedünk, mert nincs pénz esetleg. Szóval, van értelme? Épp, hogy ennek van értelme: bízni a JóIstenben, és tervezni a holnapot, a jövendőt. Ő majd a kimenekedést és a győzelmet is megadja. Ámen.