„Nincs olyan kőszikla, mint a mi Istenünk.” (⁠1Sám 2,2)

   Olyan érdekes, amikor a kijelölt ige azonnal valami személyes, vagy éppen lényeges dologra irányítja a figyelmemet. Ezúttal egy számomra kedves könyv címére, Visky Ferenc napi áhítatokat tartalmazó gyűjteményére, amely Méz a sziklából címmel jelent meg (Koinónia Kiadó, 2003). Akárcsak Izráel - a pusztai vándorlás során az Ígéret földjére - ezúttal én is kerülő úton, közvetve jutottam el újra a 81. zsoltár utolsó verseihez. Szemelvényesen idézem a megingathatatlan kőszikla, a mi Istenünk ott megfogalmazott üzenetének egy részletét: „Bárcsak rám hallgatna népem, az én utaimon járna… a búza legjavával etetném, kősziklából szedett mézzel tartanám jól.” (Zsolt 81,14.17). 

  Ilyen kőszikla a mi Istenünk. Végtelen szeretetéből idézzük fel a sóhajtozó lélek Ézsaiás próféta által megfogalmazott kérését ma is, hogy az Ő igazságával harmatozzanak az egek és a föld teremjen szabadságot (Ésa 45,8). Mi pedig hálaadással valljuk meg: „Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!”(5Móz 6,4-5). Ámen.