„De ő [Jézus] így szólt hozzájuk [tanítványaihoz]: Mit féltek, ti kicsinyhitűek? Ekkor felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és minden elcsendesült.” (Mt 8,26)

A tengeren, óceánon való hajózás velejárója a vihar. Nyilván megvan az oka és a célja, mint mindennek ezen a teremtett világon. A vihar ereje próbára teszi a hajó szerkezetét, a tengerészek tudását, erejét, kitartását. Természetes, hogy ebben a feszültségben megjelenik a félelem érzése.  Pontosabban, a "nem éljük túl" gondolata. Elveszünk - költik fel a tanítványok az alvó Jézust. (25. vers) Ekkor Jézus kérdez. Miért annak gondolata uralkodott el rajtatok, hogy mind elveszünk? Miért nem annak hite, hogy Jézus velünk van és megmenekülünk? Az élet velejárója, hogy vannak viharos időszakok. Ezeknek is van oka és célja. Természetes, hogy ilyenkor megkörnyékez a félelem és Jézus kérdése ilyenkor is érvényben marad. A tanítványok az alvó embert látták, az alvó Jézust, és nem jutott eszükbe a zsoltár: nem szunnyad és nem alszik a te őriződ. (Zsolt 121) A kisebb és nagyobb viharok idején ne felejtsük el, hogy  az Úr megőriz téged minden bajtól, megőrzi életedet. (Zsolt 121,7) Jézus szavára minden elcsendesül. A külső és belső viharok is. Ámen.