„Krisztus mondja: Halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai.” (Jel 1,18b)

 Érettségi előtt osztályfőnökünk ajánlotta a Holt költők társasága című filmet. A film egyik üzenete a legtöbb ember számára hitvallás. Nem hangoztatjuk, de az élet aktualitásai foglalkoztatnak leginkább. Nem a múlt, és nem a jövő. Persze, törődünk azzal is, hogy mi volt és mi lesz, de az foglalkoztat igazán, hogy mi van. A bizalmatlanság és a kételyek forrása is ez a van. A húsvéti sír felé igyekvő asszonyok bizonytalansága is innen ered. Emlékeznek a sír elé hengerített kőre, azt feltételezik, hogy most is ott van. A van gyakran beárnyékolja a valóságot. 

 Igénkben a már-már „halott”, igen idős János apostolhoz szól az Úr. Azért van száműzetésben a szinte lakatlan Pátmosz szigetén, hogy míg menthetetlenül beteljesedik a halandók sorsa rajta, se a múltat, se a jövőt ne prédikálja. Nem a múlt feltárása, vagy jövendő bemérése az igazán fontos ma sem. Húsvétvasárnap az élő Úr van velünk. Krisztus meghalt bűneinkért, de íme, él, hogy feltámadásának hite örökké beragyogja a halandóság által beárnyékolt létünket. 

    Ámen.

A feltámadás örömével teljes, áldott ünnepet kívánunk!

Bancea Gábor, Simon Attila, Szatmári Elemér és Hegyi István